KÉK DOMBÉROZÓ – Közelebb egymáshoz: előadás és kerekasztal az autizmusról

KÉK DOMBÉROZÓ – Közelebb egymáshoz: előadás és kerekasztal az autizmusról

0 Ft
Kihagyás, és ugrás a termékadatokra
KÉK DOMBÉROZÓ – Közelebb egymáshoz: előadás és kerekasztal az autizmusról

A Kék Dombérozó jótékonysági programsorozat következő állomásán arra hívunk, hogy közösen gondolkodjunk az autizmusról, kérdezzünk, megértsünk és közelebb kerüljünk egymás tapasztalataihoz.

A délután célja, hogy hiteles információkon, személyes történeteken és nyílt párbeszéden keresztül segítsen eloszlatni a tévhiteket, és közelebb hozza egymáshoz az autizmussal élőket, családtagjaikat, szakembereket és az érdeklődőket. Várunk mindenkit, aki érintett, érdeklődő, vagy egyszerűen csak szeretné jobban megérteni az autizmus sokszínű világát.

A program során lehetőség nyílik önkéntes adománnyal támogatni az Autista Sérültekért Zalában Alapítvány munkáját, amelynek támogatására a Kék Dombérozó jótékonysági programsorozat is létrejött.

A programról részletesebben:

„A miértek rejtelmei” – interaktív előadás az autizmusról

Előadó: Sulyok Eleonóra, autizmus spektrum zavarok pedagógiája szakos gyógypedagógus, autizmus-specifikus szakértő.

Az előadás közérthető módon mutatja be az autizmus spektrumzavar jellemzőit, a mindennapi kihívásokat, valamint azokat a szempontokat, amelyek segíthetnek az autizmussal élő emberek jobb megértésében. Szó lesz a kommunikációról, a szociális helyzetekről, az eltérő érzékelésről és arról is, hogyan válhat környezetünk elfogadóbbá és támogatóbbá.

Sulyok Eleonóra főként ASD és ADHD gyermekek szociális és kommunikációs fejlesztésével, valamint a kihívást jelentő viselkedések terápiájával foglalkozik. Munkájában kiemelten fontosnak tartja a szülőkkel, pedagógusokkal és szakmai szervezetekkel való együttműködést.

Kerekasztal-beszélgetés – Zalai és nemzetközi tapasztalatok

A beszélgetés résztvevői:

  • Sulyok Eleonóra autizmus-specifikus szakértő, gyógypedagógus
  • Igaziné Dr. Enesey Eszter, a Zalai Autistákat Segítő Egyesület leendő elnöke és egy autizmussal élő kisgyermek édesanyja
  • Szabó Katalin, Írországban élő magyar édesanya, aki saját tapasztalatain keresztül mutatja be, hogyan támogatják az autizmussal élő gyermekeket és családjaikat egy másik országban és kulturális környezetben
  • Nagy Krisztina, a Szegvidék alapítvány elnöke, a Kék Domérozó program társszervezője

A beszélgetés során szó lesz a zalai helyzetről, a családokat érintő mindennapi kihívásokról, a közösség szerepéről, valamint arról is, hogy mit tanulhatunk egymástól és más országok jó gyakorlataiból.

Különleges kérdésként azt is körbejárjuk: Miért Becsvölgye a világ egyik legkedvesebb helye azoknak az ír gyermekeknek, akik évről évre visszatérnek ide? Mi teszi ezt a közeget valódi feltöltődést nyújtó, elfogadó menedékké?

A program után a beszélgetés folytatódhat kötetlen formában a Szegvidéki Pajta kertjében. A délutáni pikniken sütemények, frissítők és Págyi Zsóka keramikus kék ihletésű alkotásai várják az érdeklődőket, miközben lehetőség nyílik az előadókkal és egymással való személyes találkozásra, kapcsolódásra is.

Időpont: július 11., szombat, 14:00-15:30
Helyszín: Becsvölgye, Szegvidéki Pajta

A részvétel ingyenes, de a program a Kék Dombérozó jótékonysági kezdeményezés része, ahol a nap során lehetőség nyílik önkéntes adománnyal támogatni az Autista Sérültekért Zalában Alapítvány munkáját. 

A helyszínen elhelyezett adománygyűjtő dobozba érkező felajánlásokat, valamint a kapcsolódó jótékonysági programokból származó bevételeket teljes egészében az alapítvány támogatására fordítjuk.

Nem tudsz részt venni, de szívesen jótékonykodnál?

Támogatói jeggyel is segíthetsz. Részletekért keresd a „Kék Dombérozó – Támogató jegy” eseményeket.

Ne feledd! A Kék Dombérozó keretében a nap folyamán több, önállóan is látogatható programmal készülünk. Keresd a „Kék Dombérozó” megjelöléssel ellátott eseményeket a Szegvidék honlapján!

Várunk szeretettel egy olyan beszélgetésre, ahol a tudás, a tapasztalat és az emberi történetek találkoznak.

Ezek is tetszhetnek